Van valami
a fák között...
A folklórra gondolva vitrin mögötti, felcímkézett tárgyak jutnak eszünkbe, esetleg hagyományok, amik már csak falun léteznek (és ott is leginkább turisztikai okok miatt). Röviden: egy olyan kultúra emlékei, ami mára már elfeledetté vált. Vagy mégsem? A könyvem az észt népi hiedelem elemeit eleveníti fel, pop-up részek segítségével mozgó árnyakat csempészve a lapok közé. Az olvasó zseblámpájával árnyjátékként kelnek életre az észt népmesék illusztrációi, ami hidat képez a nyomtatott grafika és az animáció közt. A fel-felsejlő árnyak hangulata illik az Észt folklór sötét világához, ahol nem ritka vengégek a szellemek, lápi lidércek, és a Bibliai névrokonától elég távol álló (sőt, legtöbbször "comic relief" karakterként megjelenő) Ördög is.
2020, Budapest
Konzulens:
Krzysztof Ducki
Karl Kaisel
Kiállítva:
Észt Hét
Budapest,
ASP Wrocław,
Arthungry 2020
Vetítsd a szobád
falára az észt erdők
hangulatát!
DIY Árnyék kiállítás
A vírushelyzet alatt a kultúrához való viszonyunk is megváltozott. A vizuális művészet a galériák faláról telefonok kijelzőjére vándorolt, facebook liveon hallgatjuk a koncerteket, míg a rendezvények/előadások IGTV-n köszönnek vissza.
Mikor ezen a projekten dolgoztam, valami olyan dolgot szerettem volna létrehozni, amivel az emberek érintkezni tudnak — annak ellenére, hogy az érintés egy ritkaságnak számított az elmúlt évben.
Szerencsére a könyvem alapja egy olyan dolog, amit megoszthatok mindenkivel anélkül, hogy kockázatos lenne: ez pedig az árnyék.
Kövesd a következő leírást, és szobád falai is otthont adhatnak az illusztrációknak!
Hogy működik:
1.
2.
3.
4.
Töltsd le a PDF-et
Nyomtasd ki a PDF-et, vagy rajzold át a formákat
Vágd ki a formákat
a szaggatott vonal mentén
Használd a telefonod zseblámpáját, hogy előhívd az árnyékokat
A sztori: 3 utazás,
50 cikk, 100 népmese
Az észt kultúráról írni magyar szemszögből
"Miért szerkesztetted meg a színeket?" kérdezte egy barátom, mikor küldtem neki messengeren egy pillanatképet. A fotó azonban érintetlen volt, éppen azt ábrázolta, amit abban a pillanatban láttam: az erdő élénk vörös talaját, narancssárga törzsű fákkal, és a tetejükön cilinderként díszelgő tűlevél-kalapot. Valakinek aki tölgy és bükkerdőkön nőtt fel, ez tényleg szokatlan színvilág lehet.
Ha az erdő egy birodalom, akkor ennek a birodalomnak az uralkodói biztosan a fenyők voltak, és nem szívesen osztoztak más növényekkel ezen a tisztségen. Az ötlet, hogy a fák személyiséggel rendelkeznek, egy gyakori motívum az észt folklórban, és a körülöttem levő táj hatására nekem is ilyen érzésem támadt. A fenyők, magasan hordva orrukat, gőgösen tekintettek az alattvalóikra, míg a nyírfák szerényen és már-már bocsánatkérően hajlongtak a szélben.
És köztük, a tűlevelek között, egyetlen parányi medvetalp tört utat magának — "Betolakodó!" sziszegte a fenyő, amint fentről rásandított. Hogy került ide az a medvetalp? És mégis, ő volt az erdőbirodalom azon szereplője, akivel leginkább azonosulni tudtam.
Tehát, hogy kerültem én Észtországba? Röviden: Megtetszett a nyelv, majd az itteni táj, majd az egész kultúra. Kezdetben mókás volt hasolnó szavakat felfedezni az észt és a magyar közt (annak ellenére, hogy a két nyelv minden más szempontból nagyon különböző). Például:
Szem — Silm (eye), Vér — Veri (blood),
Kéz — Käsi (hand), Méz — Mesi (honey)
Dehát, nehéz megtanulni egy nyelvet, ha a legfőbb segítőtársa az embernek a Google-fordító. Szerencsére idővel találtam barátokat, akik nem csak a nyelvtanban tudtak korrepetálni, hanem segítettek megtapasztalni az észt életérzést is.
Mielőtt ezt a projetket elkezdtem volna, kétszer jártam Észtországban önkéntes tanulmányi úton. Persze, nem maradhatott ki a folklorisztikai cikkek böngészése és a múzeumlátogatás, de a lefontosabb az volt, hogy találkozhattam és beszélhettem emberekkel.
A könyv készítése végül váratlan fordulatokat vett. A második utazásom után nemsokkal kitört a COVID járvány, így én egy nyomtató, néhány papír, szén és ceruza társaságában itthonról próbáltam megjeleníteni az népmesei észt erdők világát.
Nem volt könnyű feladat, főleg nem Magyarországról, vidékről: Április volt, minden élénk virágokban pompázott, és a hőmérséklet is napról napra egyre feljebb kúszott — nem éppen összeegyeztethető az észt folklór borongós hangulatával.
Egy észt jóbarátom, Karl Kaisel segítsége kellett ahhoz, hogy a könyvem igazán autentikus lehessen. Nem csak az észt tájról készített fotóit kölcsönözte nekem, hanem beavatott a rengeteg személyes történetbe, amik azért is voltak különlegesek, mert Karl ténylegesen az észt erdő közepén nőtt fel.
Végül pont egy ilyen könyvet szerettem volna készíteni: ami összeköt történeteket a jelenből és a múltból, ami vegyíti a mondát a valósággal. Nagy szavak ezek! Rád bízom, hogy eldöntsd, sikerült-e elérnem a célt.
There are seven chapters, a pop-up piece belonging to each. The book itself is ~250 pages long, so the pop-ups are designed to have simple structures in order to be compatible with the average thickness of the pages.
Mikor a könyvön dolgoztam, nem akartam nosztalgiára alapozni a hangulatot, akkor sem ha népies kultúrális elemek a téma. Valami valóságos dolgot szerettem volna megjeleníteni — valamit, ami él és mozog. A mozgást egy nyomtatott anyag részévé tenni viszont kihívás, hiszen tudjuk: a könyvben lévő képek csak állnak, és csak a képernyőn lévő képek mozdulnak meg.
Hogy ezt a grafikával kapcsolatos hiedelmet felülírjam, pop-up elemekkel tarkítottam a könyvem, melyek bizonyos oldalpárony kinyitásakor előreugranak a néző felé. Itt jön az interaktív része a projektnek: az olvasó egy zseblámpa segítségével animálhatja a pop-up részek árnyékait, amik az árnyjáték során új jelentéstartalommal telnek meg.
